A terápia Eszterrel rengeteget segített nekem, mind saját magam elfogadásában, megértésében, mind a helyzetemhez és a körülöttem levőkhöz való viszonyulásomban.
Mikor felkerestem Esztert, nagyon mély, kilátástalan depresszióban voltam már hónapok óta. Pánikrohamaim voltak, szorongtam. A terápián megértettem, mi a gyökere mindennek, és észre sem vettem, de újra emberek közé, koncertre, boltba járok, és még sorolhatnám, hova tudok már elmenni, jól érezni magam. Újra élem az életemet, és bármilyen nehézség akad, már sokkal jobban kezelem azokat. Boldog vagyok, és amit elértem, mind a depresszióból kilábalás, mind az élethez való kedvem visszanyerése, élvezete, Eszter segítségével sikerült. Nagyon köszönök Neked mindent, mert gondolni sem mertem volna, hogy 2-3 hónap alatt ekkora változást érhetek el és új, még soha nem látott színben láthatom a világot.
Anna, 21 éves
“Szia drága Eszter!
Naponta többször gondolok rád, és törtem a fejem, miként tudnám a legszebben megfogalmazni, a leghihetőbben leírni. A kezelés élményéből “építkezek” azóta is, rengeteget segít!
Tudtam, hogy megbízhatom benned, hogy jó kezekben leszek nálad, abszolút gyakorlottan és igazi profizmussal vezetted végig azt a szűk három (!) órát, egy pillanatra sem merült fel, hogy nem ezzel foglalkoztál az elmúlt évtizedekben – óriási!
A hanganyagot imádom hallgatni, olyan igazi megnyugtató, jó érzéssel tölt el, hogy minden ok. Miért is ne hallgatnám szívesen, olyan szépeket mondasz rólam. A hangod határozott, biztonságot adó, nem merül fel kétség, hogy bármi másként lenne, mint ahogy mondod.
Mindig irigykedve gondoltam azokra, akik flow élményben dolgozhatnak – most nekem is megadatik, külön köszönöm, hogy ez is benne foglaltatik a szövegben! Egyébként azt tapasztaltam, hogy tényleg felpörget és boldogsággal tölt el.
Szeretném még egyszer és újra és újra megköszönni!!!!!”
Renáta, 49 éves
Életem egyik legnehezebb időszakában fordultam Eszterhez. Alapjaiban meg akartam érteni és változtatni betegségem lefolyását. Alapos beszélgetés után elkezdtük a hipnózist (már nagyon vártam hogy milyen lesz). Nagyon sok hipnoterápia van a hátam mögött és el kell, hogy mondjam, Eszter nagyon felkészült, szabályok szerint vezeti a kezelést. Túlérzékeny vagyok, így óvatosnak kellett lennie a meditációs vezetés során. Az egyik fő kép az volt a hipnózis során, hogy a szívem kőbe van zárva. A kezelés után rögtön éreztem, hogy elindult a változás, hogy megnyílik a szívem a szeretet felé és egyszerűen csak mosolyogni tudtam. 4 hetet adtam akkor magamnak, hogy megsemmisüljön az a fránya kő. Szűk két hét után, mikor megöleltem tesómat, elkezdtem érezni, hogy a kő kezd töredezni szét, omlik le a szívemről. Most már szinte alig van rajta kő... és szeretet tölti meg az eddig bezárt szívemet, és ebben te is segítettél drága Eszter. Köszönöm
Kedves Eszter!
Szeretném kifejezni hálámat, amiért segítettél abban, hogy sokat megtudhattam önmagamról, és hogy honnan eredhetnek a lelki problémáim. A terápia során úgy érzem, hogy teljesen el tudtam engedni magam, és minden beszélgetéskor meg tudtam nyílni Neked.
Amikor hozzád megyek, a személyed, a jókedved, a kisugárzásod és a megnyugtató környezeted is, mind pozitívan hat rám. Amikor eljövök tőled, úgy érzem, hogy fel vagyok töltődve energiával és reménnyel. Minden alkalommal támogattad, segítetted a lelkemet a sok szeretetteddel.
Az általad készített hanganyag, a hangod számomra rendkívül megnyugtató, önbizalomnövelő, amit minden nap hallgathatok.
Nagyon örülök, hogy elmehettem hozzád, nagyon szépen köszönöm az eddigi segítségedet.
Tekla, 48 éves
Szia Eszter!
Köszönöm a segítségnyújtást, amit kaptam tőled. Azt hogy merre tovább mèg nem tudom, de neked köszönhetően már nem is aggódom ezen. Elfogadom a jelenlegi helyzetem és nem harcolok ellene. A meditáció kapcsán egy mély nyugalom van bennem és törekszem a gyermekkori szabad, önfeledt lét megélésére. Nyitottabb és elfogadóbb vagyok a körülöttem lèvő emberekkel, egyre ritkábban veszek részt emberi játszmákban. Jól és egyre jobban érzem magam.
Hálás vagyok a segítségedért. Nagyon jó amit képviselsz, te egy nagyon tiszta, nyitott és empatikus lélek vagy
Éva, 35 éves
A legintenzívebb tárápiámat köszönhetem Esztinek, vagyis Mulholland Doktornőnek. Mindez akkoriban történt, amikor Életem Ķutyájának az elvesztésétől még észhez sem tértem. Tehát a legjobbkor!
A terápiás szoba olyan melegséget és biztonságot áraszt,mint odabenn az anyaméhben. A kék, puha-bársonyos kanapéd meleg takaróval halkan hívogat, hogy ráülj. A kellemes félhomály átöel, miközben halk, éteri zenét hallasz meg.
Majd odasúgja a füledbe a csillogó kis lámpasor, hogy: "Nyugi! Ha nagy gáz lenne, mi csillagokként rád borulunk és vigyázunk Rád, ha néha durva részek bukkannának fel "Eddigi Életed" sci-fi filmjében...legalábbis nekem ez lett belőle. Aztán kinek, milyen műfaj a kedvence....de a csirkés csávót idézve a 2000-es évek reklámjából: " A jó filmeket szeretjük!"
Eszti simply the Best, épp csak szárnyai nincsenek! Az egész nő úgy zseniális, ahogy van!
(Szóval.....Just do it! Call her! Meet her and let hypnosis rock!)
Mindig is vonzott a hipnózis kipróbálása. Milyen lehet a lépcsőn lemenni, és csak belesüllyedni a szeretet, feloldódás, béke kellős közepébe. Aztán meggyónni a leghatalmasabb félelmed/bánatod/kétségbeesésed és megbocsájtani Azoknak, a Sorsnak, a Sorsfeladatodnak, eddigi erőtpróbáló küzdelmeidért.
Életed nagy lehetősége találkozni legbensőbb, régről ismert érzéseiddel, melyek feloldozást nyernek a szeretetben,hogy végre kivirulj, kivirágozz, mint tavasszal az új életciklust kezdő fák.
Nóri, 45 éves
Édesapám halálának feldolgozása miatt kerestem fel Esztert, édesanyám részére.
45 éves boldog, szoros házasságuk ”felbomlása” után: depresszió, önértékelési problémák, félelmek előbukkanásával szembesültem. Pszichiáter, pszichológus, gyógyszerek használata után a lelki állapota még mindig nem lett kiegyensúlyozott. Ekkor kerestük fel Esztert.
Segítségével édesanyám néhány hónap alatt visszanyerte az életkedvét!
Igazán pozitív élmény volt számára a terápia, melynek során rengeteg mélyen gyökerező dolgot tártak fel. Eszter profizmusa az első pillanattól nyilvánvaló volt, kérdéseivel, végtelen kedvességével, segítőkészségével könnyen bukkantak rá a lelki blokkokra.
Ma újra természetesen tud mosolyogni a világra, a hanganyagok megnyugvást jelentenek számára. Összességében jól érzi magát. Örökké hálás leszek Eszternek mindezért!
Az Eszterrel folytatott beszélgetés és a meditácIós hanganyag hallgatása nagyon sokat segített nekem abban, hogy végre kimondhassam, köszönöm remekül vagyok. Más szemüvegen kezdtem látni a közvetlen környezetemet is és sokkal könnyebben kezelem azokat a nehéz dolgokat ami körülöttem vannak. Most elsősorban a súlyproblémám kezelésének kérdésével kerestem fel Esztert. Hálás vagyok Eszternek azért, hogy sikerült az ami eddig még minden próbálkozásom ellenére se nagyon ment - elkezdtem fogyni. A meditációs hanganyag minden szavát megfogadtam, betartottam és betartom a mai napig is. Nem tudom elengedni ( nem is akarom!!!) továbbra is szinte minden nap meghallgatom mert a rám illő, engem idéző, csak és kizárólag nekem szóló instrukciókat olyan öszinte kellemes hangon mondja el Eszter , hogy azt nem lehet nem megtenni , nem elhinni és nem átélni. Őszintén tiszta szivből köszönöm meg Eszternek az eddig átadott tanácsait, az együttérzését, az őszinteségét a nyugalmát a megértését. Hála és köszönet!!!!!
Erzsébet, 69 éves
Drága Eszter!
Örömmel fedeztem fel az előadásaidat , melyekben közvetlen stílusban közérthetően fejtegettél fontos, jelentős témákat.
Ráadásul a blúzod is nagyon tetszett! Üdítő volt hallani a hangodat,érezni a küldetést, mellyel oly sok embernek segítesz.
Tetszett, hogy mellébeszélés, töltelékszöveg nélkül fontos tudást adtál át.
Kedvet csináltál ahhoz, hogy jelentkezzek nálad a hipnózis kipróbálására életemben először.
Jót tett nekem.
Már a lehetőség felvillanyozott.
28 napig hallgattam személyre szabott meditációnkban kedves,szeretetteljes hangodat, mellyel pozitív változást hoztál létre enyhítve több éve tartó fájdalmamat.
Sok emberhez juttasd el a tudásodat, jó egészséget, minden jót kívánok!
Erika 69 éves
Drága Eszter!
Nem tudom hogyan lehet szavakban kifejezni amit veled, az általad nyújtott kezeléssel kapcsolatban tapasztaltam.
Mind a szorongás, a depresszió, a fóbiák és az anorexia olyan problémák melyekről nagyon nehezen tudok megnyílni.
Össze sem tudnám számolni, hány szakembernél jártam már mielőtt hozzád jutottam, de senkinél nem tapasztaltam hogy ilyen fajta bizalom alakuljon ki kliens és szakember között az első percektől fogva. Tudtam, éreztem hogy elmondhatom neked hogy mik játszódnak le a fejemben, te pedig mindig tudtad hogy kedves, együttérző módon hogyan reagálj.
A hipnózistól nagyon tartottam, de utólag egy kellemes élményként tekintek rá vissza. Az ellazulás minden holyzetben nehézséget jelentett számomra, de nálad tudtam hogy biztonságban vagyok.
Már akkor sok mindent megértettem azzal kapcsolatban hogy mit miért gondolok, hogy melyik problémám mire vezethető vissza. Ez nem volt másképp a meditáció hallgatásával töltött 28 napon sem. Ezek után is voltak/vannak nehéz napjaim, rossz gondolataim de tudom hogy miért vannak és van valami kapaszkodóm amihez ezekben az esetekben nyúlhatok.
Még hosszú a fejlődésem, a gyógyulásom útja amin haladok. De azok a bennem végbemenő változasok amiket az elmúlt hónapok során tapasztaltam erőt adnak ahoz hogy folytassam ezt az utat.
Nem lehetek elég hálás a segítségedért!
Köszönök mindent!❤️
Emese 20 éves
Az élet egy olyan nehézséggel állított szembe, amit megoldani nem lehet, de valahogy túl kell élni, mégpedig úgy, hogy ne menjen rá az ember. Ekkor láttam meg egy
Facebookos megosztást, ahol Esztinek gratuláltak a sikeres vizsgájához, munkájához. Meg is néztem a vele készült riportot és el is döntöttem, hogy nekem erre van szükségem. Aztán jött a következő jel, előadást tartott a városi könyvtárban, ami nagyon nagy hatással volt rám. Gyorsan meg is beszéltünk egy időpontot. Házi feladatot is kaptam. Nem olyan volt maga a terápia, mint elképzeltem. Azt hittem olyan lesz, mint ha egy filmet néznék. De nagyon nehéz volt visszamenni oda, ahol minden problémám elkezdődött. Viszont szinte rögtön sokkal jobban lettem. Mint aki mázsás súlyoktól szabadult meg. A hanganyag további javulást hozott. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Igaz, nem egy varázspirula ez a hipnoterápia, de majdnem az! ?
Ágnes 56 éves
„Ha lehetne ajándékutalványban ajándékozni téged, én téged választanálak és a veled töltött minőségi időt ajándékoznám minden számomra fontos embernek. Igen, tudtam eddig is hogy vannak emberek, akik ilyen különleges képességekkel vannak megáldva, min te is Eszter. Mégis azt éreztem, már az első telefonos kapcsolódásunk után is, hogy a lehető legjobb helyre vezetett a belső hangom, hozzád. Igen, az együttérző, bársonyos hang, ami simogatott es felemelt, mindezt általad megtapasztalhattam. Olyan szeretetteljes, támogató volt a lényed végig a kezelés alatt, hogy az évekig félelembe rejtőzködő szívem, lelkem teljes bizalmat szavazva neked, elkezdett kinyílni. Az aranykapu ajtajához érkeztem és azt a sok bennem élő kincset, a segítségeden keresztül, sikerült újra felfedeznem magamban. Nap mint nap szinte 2-szer 3-szor töltődtem a mesés, nekem írt meditációval. A lelkem emelkedett és emlékezett nap mint nap újra es újra a békés ,megnyugtató hangod által. Igen, elmondhatom, hogy 54 évesen az életem egyik legszebb és legintenzívebb gyógyító ajándéka vagy Eszter. Tiszta szívből köszönöm, hogy ilyen magas minőséget tapasztalhattam meg általad és veled. Áldás rád, a tisztán érezhető elhivatottságodért. Nagy értéket képviselsz, ami számomra is példaértékű. Köszönlek Eszter.
Emőke 54 éves
Kedves Eszter,
köszönöm szépen érdeklődésed.
Igen, letelt a 28 nap. Hallgattam a hanganyagot.
A végére már jó barátságba kerültem a hanganyaggal. Ezt azért is írom, mert kb. a második héttől a harmadik hétig volt benne pár rész, aminek a hallgatása nem okozott örömet, talán még egy kicsit idegesített is. Aztán úgy gondoltam, hogy adok neki esélyt és megpróbálom megízlelni a szavakat. A végére könnyedén hallgattam a teljes anyagot.
A kezelésről:
Online kezelésen vettem részt. Előre megkértem a családomat, hogy azon a délelőttön ne legyenek otthon és a telefonomat is némítottam. Azt is előre elhatároztam, hogy hol fogok lenni.
A kezelés Eszterrel nagyon barátságos és közvetlen hangvétellel zajlott. Én abszolút nem éreztem, hogy ez online és nem személyes kapcsolat. Igaz, az mindennapjaimban is sokat vagyok online, tehát a helyzet nem volt ismeretlen.
A kezelés időtartamára fekvő helyzetet választottam. A kezelés alatt viszont rájöttem, hogy nem igazán szerencsés a testhelyzetem. Mivel elég sokat sírtam (vagyis talán a kezelés fele ideje alatt potyogtak a könnyeim) az orrom eldugult. A jövőben ezt félülő helyzetre cserélném és előre odakészítenék zsepit.
Maga a kezelés egy utazás a múltba. Meglepő, hogy milyen rég elfeledett emlékképek jöttek fel. Volt köztük olyan, ami jó érzéssel töltött el és megnyugtatott, hogy nem is volt olyan rossz a gyerekkororm, mint ahogy emlékezni szoktam rá. Magyarázatot kaptam olyan dolgokra is, hogy miért reagálok felnőttként bizonyos szituációkra úgy, ahogy teszem., vagyis eddig tettem.
És a jövő?
Mivel sok dolog új értelemmel töltődött fel, a jövőben tudatossággal képes vagyok másként reagálni helyzetekre. A meditációs hanganyag is ebben támogat. Viszont továbbra is kell hozzá az én saját éberségem, változtatni akarásom. Ami szép lassan beleolvad a lényembe.
Köszönöm a támogatást, az őszinteséget, a megnyugtató körülményeket. Az egészet Eszter a te személyiséged tette teljessé.
Munkádhoz, hivatásodhoz további sok sikert, egészséget kívánok.
Anna 50 éves
Te gyönyörűséges...
A meditációt szorgalmasan végig csináltam, az első héten még túl is teljesítettem, mert reggel és este is gyakoroltam.
Most egy kis szünetet tartok és úgy gondoltam, hogy ártani nem fog, húsvét után megint elkezdem.
Eszter, őszintén, én már igy utólag, nem is a módszerben, hanem a személyedben hittem, mindjárt aznap amikor megláttalak. Nem tudom ezt neked jobban körül írni, de én már akkor éreztem, hogy valami működni fog és tényleg mára határozottan jobban vagyok.
Határozottan magabiztosabban kezelem azt a szituációt, ami gondot jelentett és valahogy úgy érzem, hogy vízálló lettem, mintha befújtál volna azzal a sprayvel amit a cipőboltban szoktak ajánlani.
Nem mondanám, hogy nem érzem az esőt, de a zoknim már nem ázik át, mint előtte.
Ezt nem tudom jobban leírni és azt sem, hogy a módszer a jobb vagy a lényed, amivel varázsolsz vagy ennek az ötvözete.
Annyira ügyes vagy, hogy alig várom, hogy megint mehessek a következő javítandóval mert tudom, hogy ki fogod belőlem varázsolni megint és olyan leszek, mint egykoron az egyik kocsim, aminek addig cseréltük az alkatrészeit, hogy a végén elmondhattuk, hogy egy vadi új járgányunk lett, igaz, úgy mint hozzám is, ehhez megfelelő fényviszonyok kellenek majd...😊
Igazán köszönöm az eddigieket, az egyik legjobb befektetésem volt az életben.
Megnézem mikor van hely a következő alkalomra.
Imádlak!
CsP 57 éves
Klausztrofóbia kezelés:
28 nap elteltével…
Kedves Eszter, nagyon örültem levelednek.Feltett szándékom, hogy továbbra is hallgatom a hanganyagot.Egy CT-n már túl vagyok és úgy érzem,az MR is menni fog.
42 nap elteltével….
Kedves Eszter, jelentem megtörtént az MRI -vizsgálat,gond nélkül.Hála és köszönet
Kedves Eszter, időközben egy gyökérkezelés-foghúzás is történt, Eszter-módszerrel olyan volt, mint a langyos rózsavíz
Pál 65 éves
Kedves Eszter!
Valóban ma telt le...Mindennap végeztem szorgalmasan.
Én is úgy gondoltam folytatom, ha nem is mindennap és lehet, hogy a kisgyerekkori részt (első 8 perc) kihagyom s csak a jelen és a jövő képével folytatom. Terveim szerint még 1 hónapig legalább. Inkább akkor számolnék be ...
Változást most még nem érzek, de nem baj!
A 7-9 h közötti helyzet felismerése hipnózisban mindenképpen drámai erővel hatott rám. Ez nagy élmény volt.
Sokaknak elmeséltem...csodálkozva hallgatták...ki tudja mit gondoltak magukban. Amin viszont én is meglepődtem, hogy nem hurrogtak le.
Lehet tényleg nyitottabb kezd lenni erre a társadalom.
A nálad , kezeléssel töltött idő, nagyon meghitt volt, bensőséges. A személyiséged sokat adott az eredményhez. Jó volt időzni a múlt emlékei között, Jó volt érezni a nyugalmat, hogy nem szorít az idő, hogy teljes lélekkel Rám figyeltél.
Köszönöm:
Ági 58 éves
Nekem elsődleges szempont az volt a kezeléssel kapcsolatban, hogy át tudjam aludni az éjszakákat.
Ehhez nem kellett sok meditáció, elég gyorsan jöttek az eredmények.
A 28 nap leteltével pedig tökéletesen alszom, és már egyáltalán nincs szükségem altatóra, bízom benne, hogy így is marad.
Néha már a vérnyomásomnál is jelentkeznek olyan napok, amikor csak fél szem vérnyomáscsökkentőt szedek, már ez is eredmény.
Nagyon örülök, hogy rászántam magam a kezelésre, és mindenkinek csak ajánlani tudom és a nevemet is adom hozzá.
Köszönöm, hogy ismerhetlek és megszabadultam az álmatlan éjszakáktól!
Helga, 74 éves
Nem hagytam ki napot. Csak a Te meditációdat használom.A Tőled kapott kezelésről annyit, hogy túl kevés volt. Tudod, ha megízlelek valami jót, akkor több kell. A koncentrációd, odafigyelésed példa értékű. Rég volt ilyen tartalmas beszélgetésem, mint veled. A meditációt nagyon jól felépítetted, megleptél vele, köszönöm.
Sajnos egyedül, úgy tűnik, nem tudok olyan mélyre menni, mint Veled, ez egy kicsit hiányzik. Amikor levittél, az egy életre szóló élmény volt, kíváncsi vagyok, mi mindent lehet ott még találni… Talán görcsösen akarom, azért nem megy olyan jól egyedül.
Azt észrevettem, hogy sokkal nyugodtabb vagyok, máshogy szemlélem a kritikus helyzeteket is. Viszont talán egy kicsit őszintébb lettem a kelleténél.
Albert, 55 éves
Jelenleg jól vagyok, és jól is érzem magam. A meditációt hallgatva magabiztosabbnak és erősebbnek érzem magamat.
Örülök, hogy rád találtam és a te segítségeddel tudtam ezen a nehéz időszakon átmenni, ezért nagyon hálás vagyok. Te megtanítottad nekem, hogy másképp gondolkodjak és másképp lássak minden olyan dolgot, ami az életemben nehézséget okozott.
Örülök, hogy megismerhettelek, és hozzád bármikor bizalommal fordulhatok.
Panni, 34 éves
A hipnózisról nagyon más elképzeléseim voltak. Kicsit rózsaszín álomszerű. Valahogy eszembe sem jutott, hogy a folyamatnak van mélysége, töménysége, érzelmi megélése és tudatos megértése.
Eszterhez érkezve… kíváncsiság és izgatott félelem is volt bennem. Mi van, ha pont engem nem lehet hipnotizálni … pörgött a fejemben. A helyszín meleg & kellemes, mondhatni meghitt hatású, szemnek és léleknek egyaránt.
Eszter kisugárzása kedves melegszívűség és szakmai tudás ötvözete. Az értő figyelem, odafigyelés mint nőre, páciensre is jóleső érzés volt. Azt érezni, hogy jó helyen vagyok, biztonságban vagyok, nem vagyok futószalagon, nagyon kellemessé és eredményessé tetté a folyamatot.
Most először vettem részt hipnózisban. Azt akartam tudni, mi az oka, hogy nem túl szerencsésen választok társat magamnak. Ha a külsejüket nézem az első szerelem, volt férj, az utolsó párkapcsolat nincs egyezés, csak hogy péniszük van. De valaminek lenni kell és azt tudtam, hogy ez lesz a kapocs ,, ÉN és az eddigi férfiak között.
2,5 óra hipnózis eredménye megdöbbentő. Az emlékeink nyomatok mélyén elrejtve bennünk.
A közös kapocs amire fény derült a belső láthatóság hiánya vagy mondhatnám belső láthatatlanság, ami a figyelemhiányból fakad, amit kisgyermekként nem kaptunk meg. Szavakban nehezen kifejezhető megérteni és elbúcsúzni a belső sebzett gyermektől és felszínre hozni a belső láthatóságot, ami maga a tudatos Nő aki belülről ragyog.
Ez a megtapasztalás és megélés életem egyik legnagyobb élménye.
Köszönöm Eszternek alázatos munkáját, szakmai tudását, amit velem szemben tanúsított.
Bettina, 40 éves
Nagyon jól vagyunk köszönöm szépen! Amikor elmentem tőled, picit nehéz volt a nap olyan szempontból hogy a szemem egész nap lecsukódott volna fáradtság érzettel társulva.Nagyon köszönjük az élményt amit nyújtottál nekünk, maximális odafigyelés és kedvesség a helynek is megvan mellé a varázsa, kellettél ahhoz hogy az életünk teljes lehessen. Nagyon szépen köszönünk mindent, amit értünk tettél és teszel, a legjobb döntés volt hogy elmentünk Hozzád
Most fejeztem be az meditációmat, a legőszintébben szólva órákig tudnám hallgatni.
Minél több embernek tudnia kell milyen segítséget tudsz nyújtani. Mi nagyon a hatása alatt vagyunk még most is, és szerintem sokáig így lesz.Nagyon köszönöm!
András, 35 éves
Csodálatos napokat töltöttünk el Szarvason, minden olyan fantasztikus volt! Életem legjobb döntése volt, hogy elmentünk hozzád! Csodálatos ember vagy és hálás vagyok neked azért, hogy segítesz nekünk!!! Olyan nyugalmat érezek azóta amiben nem volt részem még és abban bízom, hogy ez lesz ezután is!
Nem tudom szavakkal leírni, hogy milyen sokat kaptunk tőled! A nyugalom ami árad belőled, a kedvességed, a türelmed, a figyelmed, a segíteni akarásod csodálatos, számomra irigylésre méltó!!! Megváltozott az életünk általad és ezt hálásan köszönöm Neked!!!
Dóra, 41 éves
Kedves Eszter,
Mit kaptam a kezeléstől? Amit minden ember szeretne. Apró dolgokat, mégis a legnagyobbat. Odafigyelést, értő hallgatást, szeretetet és szakmaiságot. Egy olyan egész napot kaptam, ahol végre Szakember foglalkozott velem. Ez a kettő együtt jár nálad. Kimagasló SZAKMAISÁG és kimagasló EMBERSÉG. Rám szántad az időd, energiád, végig éreztem, hogy miattam vagy ma ott. Szenvedélyed a segítés. Nem darált be az élet és a gyors siker, a pénzhajsza. Annyi időt szántál rám , ami nekem kellett, félre tetted magad és rám figyeltél végig.
Köszönöm
Marcell, 48 éves
Szia Eszter,
Nagyon köszönöm, hogy egy tartalmas, több, mint 4 órás kezelésen tudtam részt venni Veled (nagyon hamar elrepült:)), mindenkinek csak ajánlani tudom mind a személyedet, mind pedig a kezelés minőségét.
A távolság miatt csak az online találkozó jöhetett szóba és megmondom őszintén kicsit szkeptikusan álltam hozzá, hogy online mit tudunk ebből kihozni, de már az elején éreztem, hogy itt valami más, valami jobb lesz és biztos voltam benne, hogy változást fog hozni, és abban is, hogy mindenképpen pozitív értelemben.
Így is lett. A meditációs hangfájl hallgatása nagyon hamar változást hozott.
Az agyalás egyre ritkább lett és a szöveg során a vizuális kép alapján hamar el is illant.
Ugyanez a helyzet a pillanatban „ottlevés”, illetve a megfelelés és a „ki mit gondol rólam” kategóriával is.
Nagyon sokat alakult a dolog abszolút jó irányba.
Abban igazad van, hogy van választóvonal, illetve kihívás is az út során. Sokszor, mivel csak este van időm hallgatni, ezért elalszom és éjszaka kelek csak fel és bogozom ki magam a fülhallgatóból. De hamar vissza is tudok aludni.
Köszönöm még egyszer a segítséget!
További jó egészséget és sok olyan embert kívánok, akinek úgy tudsz segíteni, ahogy nekem!
Aztán ha lesz még megoldandó kérdéskör, akkor mindenképp jelentkezem 😊
Dániel, 36 éves
Már mialatt Nalad voltam egy erős változást éltem meg. Már a kezelés után egy annyira “én-állapotot” éltem meg, hogy úgymond kevesebb megerősítés is elég volt az audioval.
Én nagyon boldog vagyok emiatt, mert tényleg nagy hatással volt rám. Jövőre mindenképpen megyek még hozzád egy temával. Nekem ez a munka Veled olyan átütő élményeket hoz, hogy elgondolkodtam hogy szivesen megtanulnám ezt a terápiát, hogy én is segíthessek másoknak ilyet megélni.
Egy szó mint száz, továbbra is csak magasságokban tudok beszélni a munkádról, mert minden úgy történik az életemben, ahogy azt elképzeltem
Azt hiszem nem nagyon kell ennél több visszaigazolás…
Köszönök mindent
Ági, 38 éves
Nagyon köszönök még egyszer mindent. Szerintem a bizalom kulcsfontosságú egy ilyen helyzetben, és én a beszélgetés alatt végig azt éreztem, hogy nyugodtan megnyílhatok, elmondhatom azt is, amit még nagyon közeli barátoknak sem. A hipnózis érdekes élmény volt, előtte attól féltem, hogy nálam nem fog sikerülni, rám nem fog hatni, de végül meglepő volt, ahogy egymás után jöttek fel az emlékeim. Az a pár óra úgy ment el, hogy észre sem vettem, nagyon kellemes és izgalmas élmény volt az egész.
Azóta szinte minden nap hallgattam a meditációt, bár bevallom, néha inkább feladatnak éltem meg és inkább túl akartam lenni rajta. Volt is, hogy 1-1 nap kimaradt, de akkor nulláztam a számlálót és újraindult a 28 nap. Először az esti meditációval próbálkoztam, de utána rájöttem, hogy nekem jobb a reggeli időszak. Biztos mindenkinek más, nekem a reggel jobban bejött. Felkelek, ezzel indítom a napom, így már csak amiatt is jobban indul a napom, hogy tudom, tettem valamit magamért 🙂
A meditáció egyébként nagyon szuper, mindig elcsodálkozom rajta, hogyan tudtad azt a pár kulcs gondolatot, megerősítést ennyiféle képpen, ilyen választékosan megfogalmazni.
Már eltelt a 28 nap, de mindenképp tovább hallgatom, és szeretném, ha ez a hosszú távú napindító rutinommá válna. Vicces, de már annyira sokat hallgattam, hogy néha egy-két napközben is elhangzó szófordulat, ami a meditációban is van, automatikusan eszembe juttatja az adott mondatot.
Biztos vagyok benne, hogy jó döntés volt elmennem hozzád, és hogy mindez hozzásegít, hogy elérjem a kitűzött céljaimat.
Barna, 36 éves
A Szarvason töltött idő számunkra csodálatos volt. Soha nem érzett nyugalom és boldogság érzés kerített ott hatalmába. Azóta is sokszor igyekszem felidézni azokat a jó érzéseket amit éreztem. Amit még nagyon köszönök Neked Eszter, hogy megtaláltam az utam. Tudom a következő lépést a költözés után. A terápia és te adtál nekem akkora önbizalmat, hogy ki merjem tűzni azt a célt magamnak, hogy kineziológusnak fogok tanulni. Nézem a tanfolyamokat, keresem a lehetőségeket, előadásokat hallgatok róla és egyre mélyebben érzem, hogy ez az én utam, ezt szeretném. Ezt is köszönöm Neked Eszter!!! Évekkel korábban már felmerült egyszer bennem ez a gondolat, de nem volt bennem mersz elindulni, nem hittem hogy én képes vagyok ezt megtanulni.
Boldog vagyok, hogy eljutottam hozzád és köszönök neked mindent! Csodálatos ember vagy és abban reménykedem, hogy újra találkozunk majd!!!
Bianka, 41 éves
A barátnőmtől hallottam a hipnózisról, és ezzel kapcsolatosan kaptam egy kvázi "meghívót", hogy hidd el működik. Meg kell próbálni - mondta.
Nem olvastam utána, hogy ne alkossak elhamarkodott véleményt. De nem bírtam ki, meghallgattam az interneten Eszter egy előadását. Ezek után természetesen nagyon vártam a megbeszélt időpontban a találkozásunkat. Első találkozás, első látásra
szimpátia, első látásra feltétlen bizalom. És a szoba, amelyben beléptünk, maga a nyugalom szigete. Megnyíltam. A bő három óra alatt életem számtalan szegmense szóba került, és olyan válaszokat kaptam, amelyek más megvilágítást kaptak, megnyugtattak, elgondolkodtatóak voltak. Csodálkoztam, sírtam, nevettem. Eszter tudása, profizmusa megkérdőjelezhetetlen. Azóta is e
látogatás élményeiből táplálkozom. Megkaptam a meditációs anyagot, amely hihetetlen módon átformálta a hétköznapi életemet meghatározó gondolataimat. Nagyon sokat segített, segít. Amikor rosszabb passzban vagyok, mantrázom a mondatokat.
Hallgattam, hallgatom. Nappal vagy éjjel. Bárhol, bármikor. És működik!!!
Hálásan köszönöm Eszternek.
Klára, 63 éves
“40 fölött és pár traumatikus élménnyel a hátam mögött hirtelen én, a jó alvó, aki bárhol és bármikor képes volt jót aludni, egyszer csak azt vettem észre, hogy nem tudom kipihenni magam. Éjjel 2-4 között rendszerint egy jó kis rémálom után felriadtam és szinte sosem tudtam visszaaludni. A munkám egész embert kívánt , ami frissen és kipihenve is megterhelő volt. Ott tartottam, hogy nehezebb napok előtt alvást segítő tablettákat szedtem, csak hogy tutira aludjak - és így sem mindig sikerült. Nem véletlenül számít kínzásnak az alvásmegvonás, sokszor zombiként közlekedtem a saját életemben. És akkor Eszter csodát tett. Az első alkalom annyira katartikus élmény volt, amit nehezen lehet szavakba önteni. Eszter biztos kézzel, hihetetlen profizmussal navigált engem abban az érzelmi viharban. Olyan emlékek és érzések jöttek elő, amikről nem tudtam, de sok mindenre rávilágítottak. És ami az alvást illeti - a 28 napos meditáció végére átaludtam az éjszakát és az alvással azóta sincs problémám. De Eszterhez visszatértem - az egyetlen probléma vele, hogy függőséget okoz :). “
Gizella, 46 éves
Drága Eszter! Szerintem pontosan ma 3 hónapja, hogy online találkoztunk... Gondoltam összefoglalom a kezelésed eredményét 🙂
Másfél hónapig minden nap szorgalmasan hallgattam a meditációmat. Azon kívül, hogy a tudatalattiban dolgozott, kiváló altatónak bizonyult. Kb 10 perc alatt mély álomba szenderültem. A bőröm az első időben sokkal rosszabb lett, szednem kellett a gyógyszert rá. 3 hét után kezdtem el próbálgatni, hogy mi történik gyógyszer nélkül. Már nem pirosodott, de iszonyatosan viszketett a bőröm. Erre azért már nem szedtem semmit. Lelkileg kiegyensúlyozottabb lettem, de különösebbet nem éreztem. Egészen mostanáig….
Öcsém úgy szervezte, hogy össze hozta a szüleinket nálam! Természetesen egyeztettük és kérdezte, hogy kibírok-e 2 napot. Gondoltam kipróbálhatjuk, csak kértem, hogy ne hagyjon minket anyuval kettesben. Ehhez képest úgy alakult, hogy anyu pár nappal korábban érkezett a városba és kérdezte, hogy eljöhet-e hozzánk. Meglepő módon rávágtam, hogy jöjjön.
Amikor bejött, kerestem magamban a negatív érzéseket, a dühöt, a megbántódottságot, de nem találtam. Egyszerűen nem volt ott. Egy normális estét töltöttünk együtt, amit a párom is érzékelt, erre megkérdezte, hogy meghívhatja-e őket karácsonyra vacsorára. Tehát ebből egy közös karácsonyi vacsora is lett, majd ezek után (27-én) érkezett meg az öcsém apukánkkal. 30 év után 4-en voltunk a szobában, társasoztunk, vacsoráztunk, mint gyerekkorunkban.
Nem tudom, mi történt velem, de lehet, hogy nem is kell értenem. Elindult valami…. Nagyon hálás vagyok neked ezért a lehetőségért!
A bőröm még nem tökéletes, hullámokban tör rám a viszketési roham, de karácsony óta egyre kevésbe.
Csodálatos dolgot csinálsz! Nem tudom elégszer megköszönni neked!
Edit, 48 éves
"Nagyon régóta szenvedek mentális problémákkal, melyet főként egy rossz kapcsolat idézett elő. Rengeteg pánikrohamon vagyok túl, a depresszió is eluralkodott rajtam egy időben. Szedtem gyógyszereket, voltam pszichológusnál, pszichiáternél is. Eszterre egy kedves ismerősöm által találtam rá, aki az egyik előadásáról küldött videót. Már rögtön az első pillanatban a személyisége is és a maga a terápia is nagyon érdekes volt. Sok mindenen mentem keresztül, és rájöttem több év után, hogy az ember önmagát meg tudja gyógyítani, viszont ehhez rengeteg türelemre, időre és akaratra van szükség. No és a felismerésre. Természetesen minden külső segítség felgyorsítja a gyógyulást, de az akarat mindentől többet jelent. Ezt felismerve elmúltak a pánikrohamaim viszont a rettegés, félelem az éjszakáim során még mindig megmaradtak. Éreztem, hogy kell egy kis segítség, hogy ezen is túl jussak, ekkor kerestem fel Esztert. Már az első pillanatban egy csupaszív, kedves, törődő embert láttam magam előtt. A terápia végén olyan érzésem volt, mintha rengeteg felesleges probléma súlyától szabadultam volna meg az Ő segítségével. Hihetetlenül könnyűnek éreztem magam.
Nagyon nehezen tudok meditálni, de az Esztertől kapott egyéni irányított meditáció által azt is megtanultam, hogy lehet kikapcsolni az állandóan kattogó gondolatokat.
Jelenleg a lelkem nyugodtabb, ha fel is riadok az éjszaka már egyre könnyebben viselem, egyre kevésbé uralkodik el rajtam a félelem, könnyebben kezelem a stresszt is.
Sok munkát kell beleölni abba, hogy rendbe tegyük magunkat, de egy ilyen segítséggel, mint Te, kedves Eszter minden sokkal könnyebb és gyorsabb.
Köszönöm, hogy általad újra önmagam lehetek hamarosan."
Panka, 42 éves